25.000 Ft felett

ingyenes szállítás

Másnapi átvétellel

Rugalmas szállítás készletről

Szénhidrátmentes diéta

Aki fogyókúrára adja a fejét, rögtön beleütközik, hogy csökkentenie kellene a szénhidrátot, aztán pedig az is kiderül, hogy szinte minden tartalmaz szénhidrátot, amit szeret. Nos, valóban ennyire kerülendő lenne? Mindjárt visszatérünk rá, először is nézzük meg, hogy mik is pontosan a szénhidrátok, és hol lelhetők fel.

Fotoszintézis útján érkező táplálék

A szénhidrátok is természetes úton keletkeznek, a növények által, fotoszintézis útján jönnek létre. A szerves vegyület alkotóelemei: a szén, a hidrogén és az oxigén. Szénhidrátot veszünk magunkhoz, ha pékárut, tésztát, burgonyát, rizst fogyasztunk, illetve az édességekben és a cukrokban is jócskán fellelhetők. Ide tartozik a gyümölcscukor is, bár köztudottan egészséges gyümölcsöt fogyasztani, nem árt tudni, hogy a magas fruktóztartalom könnyedén átfordulhat zsírrá a szervezetünkben. 

A jó, a rossz, és a szénhidrát

A szakirodalom megkülönbözteti a „jó” és a „rossz” szénhidrátokat. A teljes kiőrlésű pékáru, az alternatív gabonák: mint a köles, a bulgur, a kuszkusz, a hajdina, vagy az amaránt jótékony hatással vannak a szervezetünkre. Tágabb értelemben a rostok is a „jó” szénhidrátok táborát erősítik. A borsó, a bab, a magvak, a paraj és a sóska is bővelkedik a növényi szénhidrátokban. A burgonya minden formájától azonban – igen, még az ártatlannak tűnő, sóba-vízbe főtt krumplitól is –, nem véletlenül intenek óva a dietetikusok, ugyanis az ízletes gumó magasabb glikémiás indexszel rendelkezik még a cukornál is. A „rossz” szénhidrátokkal az a probléma, hogy csak kevés hasznos tápanyagot tartalmaznak, ezért leszünk utána gyorsan éhesek. Ráadásul irreálisan megemelik a vércukorszintet, amely után hamar visszacsappan az energiaszint, és hiába ettünk, fáradságot, levertséget érzünk. A tartós fogyás és az egészség megőrzése érdekében a komplex, összetett, azaz a „jó” szénhidrátok fogyasztása ajánlott. Célszerű már reggel energikusan indítani a napot egy jól megválasztott egészséges reggelivel, majd az estéhez közeledve a nap során folyamatosan mérsékelni az adagot. Ha ritkán engedünk is a csábításnak, akkor inkább reggel vagy ebéd után együk meg azt a szelet süteményt, minthogy este terheljük meg vele a szervezetet. 

A szénhidrát szükséges

A szénhidrátokra alapvető szüksége van a szervezetnek, elemi szerepet töltenek be az immunrendszer működésében, a keringésben, az anyagcserében, a hormonháztartásban és az izmok építésében is. A szénhidrát tehát nem egy olyan dolog, amely elől mindenáron menekülni kell. A minőséget és az arányt szükséges csak helyesen belőni. A szénhidrátok a napi tápanyagbevitelnek akár az 50-60 százalékát is jelenthetik, ideális esetben a többi arányt 30 százalékban a zsír és  valamivel több mint 10 százalékban a fehérje teszi ki. Az optimális mennyiség egyénfüggő, amelyet befolyásol a nem, az életkor, a testsúly, a fizikai aktivitás mértéke és az általános egészségi állapot. A szénhidrát nyugtató hatással bír az agyunkra, amely kis mértékben egészséges, nagyobb kiszerelésben viszont, különösen, ha pótcselekvéssé válik, egyenes út az elhízáshoz. A vegetáriánusoknak például fokozottan érdemes odafigyelni a szénhidrát bevitelre, ugyanis előfordulhat, hogy a hús pótlása, a megnövekedett szénhidrát fogyasztásban nyilvánul meg. Így fordulhat elő, hogy az egészségesnek vélt táplálkozás ellenére is plusz kilók rakódnak fel. Amennyiben indokolttá válik a mennyiség csökkentése, fontos szem előtt tartani, hogy ne sokkoljuk hirtelen a szervezetet. Minden nap egy pici adaggal ajánlott kevesebbet fogyasztani belőle, és egy idő után a szervezet átáll a helyes irányba. Ha valaki túlságosan kívánja a szénhidrátot, érdemes megtalálni, hogy mi lehet a háttérben, lehetséges, hogy az illető valamilyen hiánybetegségben szenved, esetleg lelki okokra eredeztethető vissza. A filmekben viccesnek tűnhet, amikor valaki mértéktelenül lapátolja magába az édességet, azonban a valóságban ne tegyünk ilyet a testünkkel. A szülőknek is fontos betartani, hogy ne kössék össze szorosan gyermekük vigasztalását a cukros ételekkel, mert ez később egy tudat alatt berögződött rossz szokássá válhat.

Amikor kóros a kúra

Népszerűek manapság a szénhidrátmentes fogyási módszerek, hiszen gyors eredményt ígérnek, de ez csak átmeneti állapot. A szétválasztós diéták például felbecsülhetetlen károkat okoznak: először kirabolják a testet, majd töménytelen felesleges kalóriával árasztják el. Az egészség égisze alatt, csak zöldséget és gyümölcsöt fogyasztók körében pedig könnyedén felbomolhat a bélflóra egyensúlya, elsavasodhat a szervezet, ami gyomor- és emésztési panaszokhoz is vezethet. A teljes megvonás kaput nyit a jojó effektusnak, amikor a sok sanyargatás idővel megbosszulja magát. Súlyosabb esetben depressziót és agressziót is kiválthat. Sportolók esetében az edzők kifejezetten tiltják a szénhidrát megvonást, mert az rontja a teljesítményüket: csökken a koncentrációs- és koordinálási készség, és esendőbekké válnak a sérülésekkel szemben is. 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás